Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

Trafikálunk?

Elég már a dumából… trafikálunk össze-vissza és a cél csak cél marad… elérhető vég (!)

Mesterházy mondja is a magáét – hogy nem mondhat mást – hogy honnan lesz pénz, azt még nem tudja – szóval elő a programokkal, mutassanak legalább utat és irányt, lássuk, hogy kezdenének neki dolgaiknak…

Tolvaj a kormány! – és mi ebben az új? - szajkózzuk a szavakat, miközben odalukadunk vissza, hogy munkát és kenyeret elébb! Az élet nem fenékig tejfel – nem mindig adatik meg az élethez való feltétel, de valami optimumnak lennie kell. Üdvözítő malaszttal nem lakunk jó… amit minden pártnak látnia kell, ha- már változtatni akarnak – pláne hogy a változás már el is indult, hogy a társadalom legalsóbb rétege, ahol négymillió ember számlálható – nem egyenesedhet fel vagy ki anélkül, hogy levegőbe ne röpítse a hivatalos társadalmat alkotó rétegek fölött emelkedő egész felépítményét… ez alaptétel (!)

Orbán, ha mást nem ezek szilárd alapjait lerakta – embereit sem tudja Mesterházy elmozdítani, így a duma csak duma, vele is csak egy személy változik a személycserével meg semmi… marad minden a régibe, majd konstatálják: ez nem jött be! Nem lehet habókra cselekedni, hogy nem mondhat mást? Jó duma, amellyel aláveti (vetné) az egész társadalmat a „szerzési” feltételeinek. Ugyanaz - mint Orbánnál, átcímkézve esetleg még át is festve, de a bel-tartalom marad! Harmadik nélkül nem megy… ki segíthet? – az EU és vagy a világ szocialista tábora, ahol már az újmódit nem kell tanulni, van recept a továbbiakra - másként a rövid „tiszavirági-élet” veszi kezdetét, amivel mi a szegény nép nem is tudunk mit kezdeni!

Nos – Uraim! Így vagy úgy előbb vagy utóbb, egy- már látható társadalmi robbanás fog bekövetkezni. Másként ez nem is lehet! Az emberek maguk csinálják történelmüket, de nem szabadon, nem maguk választotta, hanem közvetlenül készen talált, adott és örökölt körülmények között… az ország romba, másfél-millió gazdaggal jól ellátva éli világát kormányunk… mindent megold magának és „barátainak”! Értünk? – a fenéket – nekünk a felelősség maradt, hogy „szabadon” asszisztálunk a választáskor a csalásnak, mert voksot adunk – igazoljuk a „nagyok” hitelét (mindegy kire húztad az X-t)… általunk lesznek és lettek nagyok, ők elérték a célt, a valódi célt, amikor átalakították és még alakítják a társadalmat kedvükre - saját képükre (mert képük van hozzá), ahogy átgázolnak a népen!

Mesterházi - lózungjain a libabőrt hozza ki… rózsaszínű szemüveg fel, empátiás képesség meg nincs… a lózungok divat-ruhájába öltöztetni egy kormányzati politikát az inkább a semmi, mint a valami kategóriája. MSZP hintája sem több, nem is kevesebb, mint Orbáné – szédülünk benne és utána is, ha kiszálltunk belőle… kevésbé fog fájni, de tovább szenvedünk! Ezekkel, amit hallunk az MSZP vezértől már előre kívánják a babérkoszorút besöpörni… rögeszmés ideológia áldást-ígérő hatásaival mindig a gyengeség a mögöttes – az meg csodahitével tovavarázsolja a képzeletet – „hite” és vagy hitte, hogy legyőzte az ellenséget, de mert hiányzik a képessége a jelen megértésére, tétlenkedését mondva cselekvésnek égig magasztalja a jövőt! Program? Mit mondok és hiányolok sokadszor is, hol? – hol az a tarsoly, ami hordozza azokat a tettekre irányuló gondolatokat, amellyel kölcsönösen megajándékozzuk egymást, de csak a szánalom jön le az egészből… utána meg a szánom-bánom, hogy a váltók piacán leszámítoltatták magukat, de kedélyük leg-teljéből mégis rászerveznek egy kormányszemélyzetet – tagjaik már nagyjából ismertek. Derült égből villám már nem lesz, igaz mondhatják, hogy nem is lehet így, hogy a népből a kishitű kedvetlenség belső félelme jön le… a reménynek meg kell maradnia, de ez nekünk már nem elég, délibábos szebb jövőnk (mondva) nem csillapíthatja azt a félelmet, hogy mások írják meg a nép saját végrendeletét! A délibáb hamar felszívódik – bár érzetből láttatva még, ahogy mindig is egy jött-ment kalandor erőszakot követ el rajta… a jövő pénz nélkül, tettek nélkül – munkahelyek nélkül nem oldják fel a rejtélyt, csak másként formulázzák az efféle fordulatokat!

A Fidesz elintézte már a jövőt is… ami maradt és minden, ami fennáll, megérdemli, hogy tönkremenjen! Ahogy Kövér mondta – és így: csak a Budapest marad meg, mint név, minden mást „törölnek”! És lám! – ellenállás nélkül túlharsognak mindent a 2/3-dal, újdonsága régi: a nemlét nagyobb nyomása rajtunk! Törések, repedések lehetnek ugyan, még nem látszódnak… de azt már megmutatták és mutatják is, mit rejt a mélység, láttatják velünk – hogy nem látjuk mégsem? – annak oka: nagy még a sötétség!

És akkor jönnek a hordószónokok… (!) - van egy mondás: hogy elmúltak azok az idők, amikor a libák gágogása megmenthette a Capitoliumot! (hol vagyunk már Rómától!) – liberté, égalité, fraternité (szabadság, egyenlőség, testvériség)! Választunk vagy bojkottálunk? – ez itt a kérdés, vagy maradunk, mint ország Augiász-istállója! Erkölcsiekben a hatalom már így is színvonaltalan lényegét adja… a kitaszítottak száma egyre nő, miközben a gazdaság stagnál… becsület, tekintély elveszett – élhetetlen országunk egy emberi lomtár, ahol benne minden háttal és mégis összenőttek!

Ki kellene már szellőztetni talán! Önkényuralmi centralizáció meg nem állt, hogy kormányzóvá éltetik a középosztály kiválasztottját… (de csak azért és Orbán ezt még nem tudja), hogy később annál biztosabban ledönthessék onnan… vitathatatlan megmagyarázható ténye, hogy a történelem mindig megismétli önmagát! - aki a világot akarja sarkaiból borítani, az maga bukik (le) meg - a régi jó-idők szokásaiból tetőpontjáról átengedve magát a mélységeknek, mint hírlett is mindig… roncsaiból- ingatag-tőkerészként! A történelmi tragédia magaslatán sokáig nem tarthatják! Mint látjuk – az önámítás csalóka, tartalma korlátoltsága! A trafikulum magáért beszél, a trafikálás meg önmagunk feladása… tett kell és az a bojkott a választásokon!

 

 

Már ki- lován fordítva ül, nem tudhatja az irányt…
Árván- fázva szemlélt ott a rónaság  
mindig-múló pillanatán-
hol kizöldül ugyan a nyelv, 
de hamiskás a képpel,
mára délibábos lett világa, ám
színe- bőrrel is idegen 
zengőn és dicsőn „lakolt”- kedvekkel érdemig, no- ládd!— (Szőke E.)


2013-05-02.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 205
Tegnapi: 1 886
Heti: 3 154
Havi: 13 410
Össz.: 1 100 789

Látogatottság növelés
Oldal: Trafikálunk... (?)
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »