Csapdák hálójában

Kalapács János blogja

 

Facebookon is fellelhető írásaiból!

Bővebben a pedagógus leterheltség következményeiről

Sziasztok!

Magyarországon egyszerre kívánunk megfelelni az ország kultúráját, történelmi hagyományait, anyanyelvének megőrzését, s a tantárgyi tudást, a műveltséget preferáló „poroszos” (1), az idegen nyelvek elsajátítását, a társadalmak kölcsönös függőségének megértését kívánó „liberális”(2) és a társadalmi kihívásokra felkészülést, az életben való boldogulást előtérbe helyező „liberális-hatékony”(3) iskolarendszerek követelményeinek.

Erről szólnak a Nemzeti Alaptanterv összes eddigi változatai Magyarországon (a NAT-ról még sokat szeretnék írni. Kulcsproblémának tartom.)

A legnagyobb kihívás

Véleményem szerint, a fenti három követelménynek való egyidejű megfelelés az egyik nyomós oka annak, hogy ilyen helyzetbe (lásd előző bejegyzésemet a pedagógusok leterheltségéről) hozzuk tanárainkat, a gyerekeinket s a szülőket..

Az OECD PISA listáin találunk előkelő pozícióban lévő így vagy úgy a fenti háromból egyik vagy másik szempontot előtérbe helyező iskolarendszereket működtető országokat.

De nincs a világon olyan ország a lista első felében (sőt a teljes listában sem), amelyik e három különböző felépítésű fenti irányzatot egyszerre, azonos hangsúlyokkal működtetné.

Nincs a világon olyan ország, ahol a diákoknak, s tanáraiknak ekkora és teljesíthetetlen leterheltségben lenne részük, mint nálunk.

Nem csupán az oktatási rendszer szelektivitásával (írom majd), de a célkitűzéseinkben is sikerült „világrekord” közeli állapotokat létrehoznunk

Tervezési hibák?

Amikor bárki, oktatáspolitikusok, kutatók, szakértők, az állami költségvetést előkészítők, toldozgató-foltozgató nekibuzdulásukban összedugták a fejüket és óraszámcsökkentésben vagy növelésben, pedagóguslétszám emelésében vagy csökkentésében, a tanév meghosszabbításában vagy az iskolai szünetek számának növelésében- csökkentésében, a kilencedik évfolyam bevezetésében vagy a kötelező korhatár csökkentésében, forráskivonásban vagy a források emelésében, bérek csökkentésében vagy emelésében gondolkodnak, egyiküknek sem szúrt szemet 28 éve, hogy alapjában véve fordítva ülünk a lovon?

Hogy szőnyeg alá söpörve az alapkérdést (milyen társadalmat s benne milyen, melyik irányzatot preferáló oktatást szeretnénk hazánkban) sikerült összehoznunk egy olyan rendszert, ahol ideig-óráig a problémákat tologatva, a PISA eredmények láttán lefelé mutogatva mindenki mossa kezeit?

Kivéve azokat ahonnan már nincs lejjebb.

A pedagógus, gyerek, szülő háromszögben csapódik le minden. Ők már lejjebb nem tologathatnak. Legfeljebb egymásra s feljebb mutogathatnak (meg is teszik). S még meg is kapják a magukét! Átéltük többször az utóbbi 28 évben, hogy a tényleges pedagógiai tapasztalatokkal nem rendelkező oktatáspolitikát csinálók, az iskolarendszereket tervezők többsége sértődötten hangoztatja, hiába a zseniális gondolatuk, a logikusan felépített tervük, minden iskolareformjuk megbukik a pedagógusok ellenállásán.

(tételes rendszertervezési hibákra egy későbbi bejegyzésben még visszatérek)

Egyoldalú felelősségvállalás

A rendszerváltás óta, a felelősség a diákok, a pedagógusok s a családok vállán marad. Az állandó, időnként fokozódó feszültségekkel, s a széles körben terjedő bizalmatlansággal együtt. Nem bejegyzést, önálló kötetet érdemelne, vajon a családok hogyan birkóznak meg az iskoláztatással, a neveléssel összefüggő feladataikkal. Ami a tanárokat illeti, ha felülírják az összes kialakult pedagógiai rutinjukat, akkor sem tudnak megfelelni az elvárásoknak. Írtam az előzőekben, nyilvánvaló képtelenség.

Társadalmi, szakmai következmények

A NAT és a törvényi előírások együttesen komolytalanok.

Ne csodálkozzunk hát, ha a pedagógusok jelentős része tudomást sem vesz a törvényi előírásokról, a sokadik módosító jogszabályról, a reformokról s egyenesen izélgetésként fogad minden külső elvárást. Példának okáért, a pedagógusok többnyire a 2013 szeptemberétől bevezetésre került, előzőekben évek óta lebegtetett s mára bukásra álló pedagógus életpálya modellt sem kommentálták. Mint ahogy teljes apátiával fogadták a szakfelügyelet visszaállítását s a teljes államosítást is. Az intézkedéseket, a már négyévenként tapasztalt, szokásos mindenkori kormányváltás utáni herce- hurcaként értékelték.

Cseppet sem gondolnám, hogy szervezett ellenállásról, a pedagógusok összeesküvéséről van szó, amikor a rejtett tanterv használatáról, a törvényi előírások napi megkerüléséről s az állásukért cserébe a jelenlétük adminisztrálásáról beszélünk.

Akik megpróbálnak a pedagógusokkal szót érteni anélkül, hogy életükben legalább egyszer katedrán álltak volna, vagy már elfelejtették milyen az, bizony nehéz fába vágják a fejszéjüket.

Miért lelkesedjen a pedagógus társadalom?

Nincs olyan tanárkutatás, vizsgálati eredmény, amely ne azt hozná szóba, hogy a meg nem értettség, a félelem, a kishitűség, az önigazolás és a folytonos frusztráció jellemzi a tanárokat. Nincs olyan tanárkutatás, vizsgálati eredmény, amely ne említené, hogy a szakmájuk társadalmilag sem egyértelműen elfogadott, nem megbecsült szakma, folytonos kereszttűzben van.

Kiszolgáltatottság

A pedagógus életforma lassan, de biztosan vált kiszolgáltatottá.

Őket nem várják tárt karokkal az angol, a német, a svéd klinikák, mint az orvosainkat.

Képtelen vagyok elhinni, hogy ennyire amatőrök a politikusaink.

Vagy tényleg igaz? Arról van szó, hogy a döntéshozók tisztában vannak a pedagógusok kiszolgáltatottságával, s mindenkor visszaélnek a helyzetükkel?

Annyi biztos, 28 éve kényükre-kedvükre, paragrafusról paragrafusra ugráltatnak, kurzusról-kurzusra intézményeket, pedagógusokat.

Muszáj, hülyének nézve diplomás, értelmes, tehetséges embereket, milliméterről milliméterre, centiről centire, percről percre, előírni, hogy mit tehetnek és mit nem délelőtt nyolctól tízig és mondjuk délután négytől hatig? Mit írhatnak be a „pöcs” jelentéseikbe a kollégájukról s mit nem?

Egyáltalán elgondolkodott már valaki a döntéshozók közül azon, hogy ez a kíméletlenül precíz, a teendőket, a jogokat, a kötelességeket ennyire pontosan meghatározó (s ezáltal, semmit sem meghatározó), a „szolgákat” egymástól is megkülönböztetni akaró magatartás, , ez a nagyfokú bizalmatlanság a pedagógusokkal szemben, mennyibe kerül?

Leszámítva a nem leszámítható mentális hatásait, mennyibe kerül az országnak ez, akár pénzben is kifejezve (erről is bővebben lásd majd a demokrácia link alatti írásaimat a blogomon)?

A politika túlsúlya, az állás- és létbizonytalanság, a pedagógus-kereseti igazságtalanságok ellenére, szerencsére sokan kitartanak.

Fegyelmezettségből vagy kényszerből megpróbálnak engedelmeskedni, vagy a “rejtett tanterv” gyakorlatát alkalmazzák (értsd, becsukom az osztályterem ajtaját, s azt csinálom, amit őszintén tenni szeretnék).

Passzivitásba menekülnek, de még mindig lelkesednek a szakmájukért, a hivatásukért. Spontán pedagógiai tehetségek, a pályára motiváltak, a tapasztalatoktól még meg nem csömörlött gyermekbarátok, s néhányan, kiemelkedő szaktudással rendelkező tudós tanárok.

Köszönjük a kitartásukat!

------------- 

Megjegyzésem:

 

Társadalomkritika:

...dicsőség robaját veri égig ma minisztériuma

élvezni így- a szini-előadást – (szőke)

 János ! - ismét telibe kaptad a lényeget...

jó az írás – legalább annyira mint az előbbiek. Nagyon tetszik, ahogy az egészet felépíted... a megfelelés (kényszereinek) okait: a „poroszos”, a „liberális”, és a „liberális- hatékony” mint három különböző irányzaton... s a PISA eredményein át... itt megállok egy pillanatra, és magyarázom a magyarázhatatlant: amiként is, ha megnézzük a feladatokat, szembetűnő, mennyire távol állnak a magyar oktatástól. Máshogy fogalmazva: „a magyar oktatás tudásközpontú, míg a PISA új modulja készségeket mér.”

Tehát: folytatva az írásodra reagálásomat... „Leszámítva a nem leszámítható mentális hatásait, mennyibe kerül az országnak ez, akár pénzben is kifejezve...” (?!) - a pedagógusi életforma kiszolgáltatottsága a politikusi amatőrök miatt, amiként is „...28 éve kényükre-kedvükre, paragrafusról paragrafusra ugráltatnak, kurzusról-kurzusra intézményeket, pedagógusokat....” írod, egészen a kitartásig! Teszem hozzá:

...a tanulókat (az iskolásokat) nem tekinthetjük az idomítás anyagának (mint ahogy ma Orbán és Balog néz le rájuk), hanem a társadalom tagjai, aktív tényezők – társadalmi értékek megteremtői...

ifjúság a társadalom sejtje, amely mindazokkal a tulajdonságokkal és kötelességekkel rendelkezik, mint az ország bármely más közössége. Nem kell köztük ellenséget keresni, ahogy teszi ma a politika! Így a kitűzött feladat értéke ( mely irányítani hivatott volna) elvész, nem nevel és közösséget sem fejez ki...

Kásának nem kell tollóját keresni… (érti, aki érti).

Mit sugalmaz még, hogy összetartozunk - egy kérdést: összetartozunk?

– a magyar mára már (és általában) összevissza tartozik… érzés a bizonytalanság és veszélyeztetettség – a bizalom elveszett: nincs!

A mennyiségi mámor mellett a hazai oktatásirányítás érzéketlen az alapképességek változására is.

Továbbra is csak az írás, olvasás, számolás készségeire koncentrál, amelyek mellett (nem helyett) már itt vannak a digitális írástudás, a problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a kommunikáció, az együttműködés képességei. Amire János az előző írásodban már utaltál is...

Gondoljunk csak bele: az írás-olvasás készségét pont ugyanúgy erőltetjük bele gyermekeinkbe, mint 50-60 éve, miközben radikálisan átalakult a technológiai és audiovizuális környezet. Egy 2 éves gyerek ma még talán alig beszél, miközben legyőzi a szüleit az Angry Birds legújabb verziójában, és maga indítja el kedvenc meséjét a neten. Könnyen lehet, hogy több mozgóképet látott, mint szüleik életük első 6 évében. Ilyen viszonyok között mégis miért működne a fél évszázados metódus?

Csíkszentmihályi Mihály szerint: „a kreativitás az élet során kibontakozó folyamat, életünk egyik legalapvetőbb forrása.”

És itt megint a hogyan- ha hagynák!

De nem, mert a háromszög melyet említesz János: „...a felelősség a diákok, a pedagógusok s a családok vállán marad. Az állandó, időnként fokozódó feszültségekkel, s a széles körben terjedő bizalmatlansággal együtt.” Kibővül egy fájó „szemölccsel” is. Az pedig az intézmény vezető és a területi KLIK összefonódásából adódó berögzülés (nem mindenhol, de létezik nyíltan vagy burkoltan a parancsuralmi rend) mellé, a fölfelé való elégtétel követelményéből származó rosszakarat mint a rosszízű PÖCS megjelenése is így!

A hatalom sunyi (természeténél fogva is), megcsalja népét... Bármelyikül beleugorhatik a képletbe s átélheti az a végkövetkeztetést, gondolatot és érzelmet, amely felé most „vaskövetkezetességgel” halad az ország – mert a cél – mintha az lenne (legfőbben), hogy mindenki mindenkivel összevész, és nem összetartozik – ezt mondatja velem, velünk magánkörülményeink...

Imádkozunk (?) - és várjuk az égi mannát (?) Egészségünkre! Akiknek koordinálni kellene, jól elvannak maguknak, aki megszenvedi a mindennapokat, az a pedagógus és a diák! Bocs" ez hosszúra sikeredett! :)

 

Szőke Emil:

Ó te nagy Isten!

 

Uram! - tűröd-e még tovább

az ezernyi nappalokat és éjeket

búban- bánatokban- így

kikényszerítő pózokban

hol már-

számító rá a tisztelet is

...vagy- segítesz végre

hogy érdemre törve

a lehetetlent is bevegye

milliónyi akarat?

 

„Úgy nyilván könnyebb lenne sokkal”

 

Lásd a bűnt- ha vaksi szemed

adj jelet

hogy segíthessek

- mert itt és így e lét

örök veszély lett...

vagy csak elkényelmesedtél

ott a Mennyekben

míg poklot vont körém

idelenn a Kény?

 

Hogy a „négy kereke” ihlesse meg!

 

Mit hittél? - már- erőmet fogytam

s nincs is hová menekednem

hát (!)

- bűnt láss abban

hogy vagyunk sokan morcosan

szőrösen

soványan még

ázva-fázva a hidegben

elnyűtt cipőben kedvetlen

s rongyos ruhában

- nem három szobában

de egyben sem -

hogy láss- ez már csak elég! –

 

u.i:„Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.”

(Csíkszentmihályi Mihály)

 

2018. 02. 15.

 

 

 

Oldal: "Bővebben a pedagógus letertheltség következményeiről...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat