Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

 

Orbán és a „nyugati fény”

 

 

- „Majd ha dühös hévvel sárral dobni fognak”...!

Nem lesz, ami rossz ma, nem lesz folyton az. -

 

Dühös vagyok, hogy nem látom az események végét... valami mindig lappang, valaki mindig magyarázatot követel, hasonló vagy ellentétes véleménnyel utalva a más vonásaira. Semmi új, de semmi újszerű sincsen, lopnak, csalnak, korrumpálódnak s ezzel társulnak a hatalomhoz, miként is szimbiózisban a „lélegzetadó” csak szent lehet- ilyenképpen megmentő is és kapunyitogatókra is itt van szükség... a mélyen földig-hajlókra is, a köpeny meg vásik- a nép hallgat (jó- itt-ott már van szószólója az ellen-bűvöletnek is). Jelző már- inkább még, van ezer, merthogy még nem veszett ki az emberi érzelem, még érzünk (pláne, hogy éreztetik is) színeiben, hangulatában, ahogy a világnak lelkünkben tükröződő képe, miként válik képzeletünk segítségével, arányaiban is pokollá vagy mennyé.

Menekülnek és menekülünk... a hullám nő- az élet sűrűsödik. Eltűnnek-e valamikor a „migránsok”? Kitudja, ha a világ háborúba sodródna, lenne-e még új honfoglalás, egyáltalán túlélő? Köszöbén állunk valaminek, amit nem neveznék még meg... mert hátha, talán mégsem... ha a józanész visszatér s vetni is kész lesz, a borongó bánatokat. Ám addig is itthoni problémák szerint kell érteni és értékelni, hogy miképp a saját szociális hozzáállás, és mik az akadályok, melyeket az útból el kell takarítani. És jött a megvilágosodás, imigyen „nyugati fénnyel” - divatosan mai, csattanóra felépített szerkezettel. Ebből néhány szemelvény most:

Ha elmennek a migránsok, visszajönnek a kínos ügyek? Orbán tudja: sikerült időt nyernie a menekültekkel szembeni kemény fellépéssel, de nem csak rajta múlik, megőrzi-e ezt a pozíciót. Ezeket a botrányokat kell elfednie ahhoz, hogy elkerülje a tavalyihoz hasonló forró őszt:

Állami földek átjátszása haveroknak. Ma már leplezetlenül folyik a Fideszhez közel álló személyek és vállalkozások kiszolgálása, ami a mezőgazdaságban egy új földbirtokos réteg kistafírozását jelenti.

Keményen maszatolják a háttérben a Quaestor-ügyet. Ez a botrány kiegészülve a Hungária Értékpapír Zrt és a Buda-Cash brókerház csődjével szinte kivédhetetlennek tűnt még tavasszal.

Nyomoznak Tiborcz István cégei ügyében.Orbán Viktor veje a korrupció legtipikusabb hazai megtestesítője. Orbán Ráhel férje annyi közbeszerzést nyert az utóbbi években, hogy jobbnak látta, ha lepasszolja a tulajdonában lévő Elios Zrt-t. Ettől függetlenül a Nemzeti Nyomozó Iroda a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanúja miatt” eljárást indított, ismeretlen tettes ellen. Tiborcz nehezen védhető figura, hiszen még a felcsúti polgármesternél, Mészáros Lőrincnél is közvetlenebbül kötődik a miniszterelnök családjához, így gyors meggazdagodása erősen irritálta még a fideszes szavazókat is.

A kormányon és a Fideszen belüli torzsalkodások is homályba vesztek. A legélesebb szembenállást még a menekültügy sem tudta elfedni. Rogán Antal és Lázár János között most átmenetileg béke honol, ám Lázár lemondásnak lehetősége nyilván elgondolkodtatta a nagyérdeműt, hogy vajon mi is folyhat a legfelsőbb körökben, ha a kormány második embere ezzel fenyegeti a főnökét. Közben lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter és Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár is, de ne feledkezzünk meg Vida Ildikó NAV elnökről és Szabó László Zsoltról, aki a közmédia éléről távozott suttyomban. Ezeket a konfliktusokat nyilván nem enyhítette a migránsügy, legfeljebb elfedte. További fejcserék, lemondások, nyílt színi kakaskodások várhatók a kormányban az ősz folyamán.

Rogán Antal a belvárosi korrupciós lakásügyek ellenére megerősödve került ki a krízisből. Ezt valószínűleg annak az orbáni felfogásnak köszönheti, hogy minél jobban támadja az ellenzék és a sajtó az egyik emberét, annál inkább kiáll mellette.

Aggasztó a gazdaság gyengélkedése. Eddig is világos volt, hogy a magyar gazdaság teljesítménye leginkább attól függ, milyen intenzitással tudja a kormány lehívni az EU-s forrásokat.

A magyar fiatalok továbbra is hanyatt-homlok menekülnek az országból és eszük ágában sincs hazajönni. Ők jellemzően a nyelveket beszélő, magasan képzett, versenyképes tudással rendelkező fiatalok, akikre pont a legnagyobb szükség lenne itthon. Csak tavaly minimum 31.500 magyar távozott külföldre, másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, vagyis gyorsul a kivándorlás üteme. Magyarország továbbra sem vonzó annak a generációnak, amelyiktől az ország jövője, eltartó képessége függ. Ez a valódi botrány!

 

Lámcsak a haza mit jelent, ha az élet szükséget adott és a hatalom korrupciós botrányaival híresűl. A tettek már a nemzedékek ellentétét is jelzi... sőt jelképezi – és nem váltja ki a gyermek csodálatát a közmunkás apa vagy anya iránt! Ilyetén a kivonulás, ami lázadásuk a kor ellen, a honi viszonyok „úri Magyarországa” ellen egyfajta állásfoglalás, hogy nem a mesterségbeli kérdéssel kell foglalkoznia, hanem a mindennapi betevővel! Nekem eszembe jut Ady szava: „És hogyha véget mondanál, hát – akkor sincsen vége.” Így egész az egész világ, minek fejlődését is – változásait is magában foglalja!

 

...és most egészen más!

MSZP – a zsugor-párt, ki már- maga sem tudja mi... a kozmetikázott arcok rontják, merthogy most tanul férfiatlan-gyöngén porba rogyni mint párt! Ami lett- létének hódító közösségében sem nyert világosabb értelmet:

- Kicsi szemétdomb, kis kakas,

kis tyúknép, kicsi rang.

S az istennek se lesz nagyobb,

csak a hang, csak a hang. -

Itt akár be is fejezhetném... ám- elébb a „Jobbikról” egypár sort még: Vannak, és jól elvannak a Fidesz árnyékában (a KDNP-től azért jobban), ők még megtartják a jobbos arcukat (igaz, szélsőségesen) – amolyan 20-as, 30-as történésekkel törnek a csillagokra, szeretik a háborút, a nyomort (no- nem maguknak ők sem... a célszemély mindig más, magyarázat itt is: értük a választókért van!) - a katonásdit, az elesettek vegzálását, miként határainkat védenék és – ahogy teszik is (lásd: Ásotthalom... jaj! - itt eszembe jutott egy vicc: a menekült bemegy az ásotthalmi kocsmába és kér egy féldecit. A kocsmáros megkérdi tőle: melyikből adhatok? Mire a menekült válasza: abból a kerítésszaggatóból!) Szóval, a „Jobbikosok” szolgálnak és védenek így! Íme a fiatalos magáratalálás „ékes” példája! A „Jobbik” valóban jobb, a „Bal-likhoz” képest! - merthogy ők már értik és sajátjukként veszik is át, az úri világ morális züllöttségét! A „Bal-lik” már semmit sem ért!

...és akkor az mszp most, ilyenként lett pici, ahogy írom nevét (!)

Nyugati fénnyel” nem nyugodtan átvilágítva: ekként szemelgetve- férkőzve öntudatos bizalmukba!

Három éve még karantént ígért az MSZP, most már gond nélkül összefognak a Jobbikkal. Baljós jelek mutatják, hogyan érik az MSZP-Jobbik koalíció. Csak a legjobb emlékezetűek tudhatják, hogy 2012-ben a szocialista Steiner Pál (Rogán belvárosi mutyipartnere) „politikai karantént” ígért a Jobbiknak, miután Gyöngyösi Márton a zsidók listázását szorgalmazta a magyar Parlamentben.

Steiner azt is mondta: a jövőben semmilyen kezdeményezésben nem vesznek részt a Jobbikkal, így például nem indítványoznak közös vitanapot velük. Még az is felvetődött, hogy Vona Gábor minden felszólalásakor kivonulnak az ülésteremből. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a beígért MSZP-s karanténnak pedig nem csak hogy hűlt helye, de szerte az országban egészen nyíltan összejátszik az MSZP és a Jobbik.

Tapolcán a Jobbik megnyerte az időközi választást, alpolgármesternek pedig sokak döbbenetére a szocialista Lévai Józsefet jelölték, aki elfogadta a jobbikos felkérést. A tapolcai Jobbik azzal magyarázkodott: nem pártpreferencia, hanem „rátermettség” alapján jelölték a szocialistát. A Népszabadságnak viszont MSZP-sek azt mondták: „Sajnos Jóskát megvették”.

 

Ózdon az MSZP-s Veres Zoltán elfogadta a jobbikos polgármester, Janiczak Dávid felkérését az Ózdi Sport- és Élményközpont vezetésére. Úgynevezett karantén, szocialista módra…

 

A Ferencvárosi MSZP a jobbikos Alfahír hírportál cikkeit osztja meg a Facebookján. Többek között azt, amelyiket a Jobbik hivatalos oldala is megosztott, és amelyikben a ferencvárosi fociultrák székesfehérvári akcióját dicsérték.

A Jobbik-MSZP paktum az idei két nagy időközi választáson is szemet szúró volt: Veszprémben a Jobbik, Tapolcán pedig az MSZP folytatott nagyon fékezett habzású kampányt, hogy így segítse a másik ellenzéki erőt. A szocialistákat belső törésvonalak is megosztják: elválik egymástól a „liberálisabb” budapesti MSZP és a vidéki MSZP irányvonala. Ami érthető, hiszen a Jobbik támogatottsága Budapesten mélyponton van az országos arányokhoz képest. Úgy tudjuk, az MSZP vidéki szervezeteiben, főleg a keleti országrészben egyre népszerűbb az a nézet, hogy a szocialista pártnak végleg szakítania kell az úgymond „liberális” irányvonallal, az MSZP-nek és a Jobbiknak pedig szorosabban együtt kellene működnie a Fidesz ellenében. Nem csak a helyi politikában, de a médiában és a különböző rendezvényeken is gond nélkül együttműködik az két párt. Tévévitákban (legutóbb az ATV-ben) az MSZP-sek egy asztalhoz ülnek a jobbikossal, és természetesen rendre alul is maradnak. Nulla felkészültséggel és képességgel fekete öves demagógok ellen – nem éppen szimmetrikus vitahelyzet, de nekik valamiért megfelel…

Múlt pénteken, az MSZP együtt tüntetett a Jobbikkal a kormány ellen. A Kossuth téri agrártüntetésen a szocialista Gőgös Zoltán a Jobbik országgyűlési képviselőjével, Magyar Zoltánnal lépett egy színpadra, nyilván szintén a „karantén” jegyében. Ugyanezen a rendezvényen felszólalt Ángyán József is, akit a Jobbik Pongrátz-díjjal tüntetett ki. Csütörtökön pedig Mesterházy Attila, az MSZP bukott miniszterelnök-jelöltje vitázik a Jobbik alelnökével, Z. Kárpát Dániellel ül egy asztalhoz egy rendezvényen. Ahhoz képest, hogy 3 éve még kivonultak Vona Gábor felszólalásakor…

Láthatjuk: a korábbi vállalások fellazulnak, a határok elmosódnak, a szocialisták pedig azt hiszik: úgy fognak kilábalni hosszú évek óta húzódó válságukból, ha együttműködnek a Jobbikkal és gesztusokat tesznek a szélsőjobb felé. Nekünk azért vannak kétségeink…

...és láthatjuk máris a szellemi „felemelkedést”, miként is- törekvéseikkel a leigázók és a zsarnokság alpáribb oldalára sodródva, mily színvonaltalanul alakítják a jövendőt – már várom, hogy a Fidesz népelnyomó politikáját is támogatni fogják.

Egy percig nem csodálkozom, hogy Gyurcsány magasan föléjük szállt támogatottságban.. még-akár leváltópárt is lehet a DK-ból!

Gyurcsány csírázó-kedve kiapadhatatlan... érzékletes erővel „lobog” valósághitelével! Az mszp választói sorra átpártolnak... mert több eszük van, mint a volt-pártjuk vezetőinek... új lendület kellett? - és most az - a DK-ban van. Nem vagyok éppen Gyurcsány-párti (mert, aki egyszer már lemondott, az megfutamodott az én szememben, és- azt nem díjazom...), de- el kell ismernem szívósságát, kitartását – most!

A „Jobbik” a „Bal-lik” (még mszp), a Fidesz és a KDNP szövetsége, immár egzisztenciális kérdés (egy életlehetőség, hogy legyenek!) - „Mi lehet szebb dolog, az végeknél – hol ott, az sok szép madár szól /.../ – a kikeletnél”, mind a tudatos-eltévedés, ha mentő-övnek használják, hogy ne essenek ki: „A kegyetlen óriás rostán”!

 

 

az élet

 

Index kiállítva

septem artes liberales

purifikációs viszonyban

fáj az élet

újra -

 

...megéltünk és megélünk még

sok-sok életérzést

ám ahogy lenézek

megint porban

már álmodni sem merek

úgy fáj

lerombolva...

a miértekre vérem festi neved

magamnak is válaszolva – (szőke)

2015. 09. 25. 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 320
Tegnapi: 270
Heti: 1 636
Havi: 7 334
Össz.: 1 111 402

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és a "nyugati fény"
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »