Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

 

Orbán és a helyzet...

 

 

Kovács már magának is ellentmond... hazugság van a kommunikációban, hazugság a tájékoztatásban, hazugság mindenütt, de mi védjük határainkat, ám elfejtettünk szolgálni... miként ha valahová tartozunk, ott vannak szerződések (mindent kimerítően), amelyeket nem tetszés szerint válogatva kell betartanunk, vagy elvetnünk... terroristákat kiabál a kormány, miközben terroristaként viselkedik!

"Nem volt sem őrizetbe vétel, sem lefegyverzés. A két ország rendőrsége előzőleg megállapodott egymással a kíséretről"- mondta Jelena Bikic rendőrségi szóvivő a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Szégyen, ami már ebben az országban van (a mindennapokban, az órákban- és már minden percben folyik). Sem a diplomáciában, sem a menekültek ügyeiben nincs megnyugvás és nincs megnyugtató elrendezés – Orbánék, szinte már háborús helyzetet teremtettek... a magyar álláspont szerint a keresztény Európát védelmezzük az Iszlám ellen. És már nem számít semmilyen egyezmény sem, pedig- hogyis szól az egyezmény, mit is mond a szöveg az világos: "A Szerződő Államok az Egyezmény rendelkezéseit a menekültekre faji, vallási vagy származási ország szerinti megkülönböztetés nélkül alkalmazzák." Akkor miért van sötét a kormányban (gyújtsanak lámpát, de gyorsan- a fejükben elsősorban)?

Sajnos az eseményeket, úgy kommentálják és ferdítik el, ahogy az az intézkedéseket szabályszerűvé teszik... ám senki nem hülye és észreveszi, hogy az egész helyzet mesterségesen van megteremtve. A menekültek bíztak a magyar emberben, bíztak a hatóságokban, a hatóságok nem bíztak bennük – pedig az elején békések voltak, de az átverések után (Bicskei vonatozás, elhelyezések, ellátás) egyáltalán nem kellene csodálkozni, hogy elszakadt a cérna... forradalmat emlegetett Orbán... ugyan már! No- ilyen a hozzáállás a kormányban, felnagyítva mit mások tesznek... inkább hogy nem is tettek!

Amit az ultrák- és a neok” tettek, az sokkal nagyobb baj volt és milliós károkat okoznak minden megmozdulásukkal, most fellépnek itt, mint honvédők – mert sport és lehet randalírozni, verekedni, törni- zúzni? Ja- hogy ők emberek - a menekültek meg állatok? Amiként kezelik is őket! - állatként elhelyezve, etetve! Szégyen... szégyen... szégyen!

A tartalékosok behívását is elrendelték- önkéntes műveleti katonák behívását! Lehet jelentkezni ultrák és „neok”... és mindenféle masírozók! Mi lesz még- rendkívüli és- vagy háborús helyzet? A válsághelyzetet eddig is vészhelyzetként kezelték... talán fontolgatják a statáriumot is? - és akkor már a járandóságokat sem kell kifizetni, lehet éhen-dögleni! Gyönyörű kormányunk van... csak belebuknak a hülyeségükbe... mert erőt a „kerti-törpe” nem sokáig mutathat... ész nélkül! Talán Putyinhoz jár hétvégeken továbbképzésre? Mert mindent kifordítva magyaráz Orbán, mint az orosz az ukrán helyzetben!

"Arról szeretnénk meggyőződni, hogy a menedékkérők alapvető jogai érvényesülnek, és hogy általuk is érthető módon kapjanak tájékoztatást arról, mi történik velük" - magyarázta Bertaud...

A magyar javaslatok másokkal egyetemben várhatóan a belügyminiszteri ülés elé kerülnek jövő kedden, ahol derűlátó vélemények szerint (ezek után?) - megállapodás születhet egy csomagról, ami biztosítaná a rendkívüli menekülthelyzet átfogó és közös kezelését! Semmi jót nem látok bele- pláne, hogy az eddigi intézkedésekben már megismertük a személyt- személyeket is. Láthattuk, helyzetet kezelni nem tudnak, de helyzetet teremteni igen! - és mint ember mindegyikőjük maga alatt van!

 

struccpolitika

 

ismert a strucc

...mint madár

futva bomlik

s rád-támad

most épp politikádra

támad mint

oktalan kisebbik

- sajdító szövetség -

így egymagadba

mára

s a lehetőségekbe megbúsult

madárka – már -

hogy nem lát benned fantáziát

odébb állna -

mondod is:

nem mondhatok le így

még míg élek

...elsőbben magamért

és csak azután- mind a világért

rajtam a felelősség! -

...ez volna mentséged

valamire is?

S újfent

immár a strucc helyett máris

homokba dugod fejedet -

Én mégis a köztemető helyett

bennem kínálok (néked) nyughelyet” – (szőke)

 

2015. 09. 19.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 578
Heti: 837
Havi: 6 535
Össz.: 1 110 603

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és a helyzet...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »