Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

A kótyagos Néró...

 

Elteltek azok a napok, amit legtöbb ember oly annyira várt... nekem csak bosszantóak mindig, mint minden ünnep, amikor azt hisszük valami lesz (olyan várakozás telin) és semmi helyette, és mindig az az üres perc-nélküli pillanat-érzése benne az egyetlen, ami a léleknek is fáj, átsugároz a testbe- az élő anyagba s csontig hasít.

Magányomban, egy kérdés még, nyugodni nem hagy: nincs egy kurva párt ebben a kurva országban, aki lakóiért is tenne már valamit (?) - milliárdok úsznak a semmibe, Orbánék bebizonyították, hogy a tudás nem az erősségük, országot kormányozni- így a Józsi bácsi vagy a Náncsi néni is tudná – milliárdokat vontak el a gyermekélelmezésekből, hogy a Fidesz-közeli önkormányzatokat megtámogassák. Elherdáltak és elloptak szinte mindent már, a szabad lebegés maradt ránk (a kísérlet jól sikerült), azonban a hamis kép is feltárt – most még a gyülekezési törvényt is átírják, mint a választási szabályokat (anno), s nem magyarázható semmivel sem, hogyha kitörne az ukrán háború, akkor Orbán elrendelhetné a rendkívüli állapotot is, se nyugdíj, se segély, se családi- se szociális-háló és abba beledöglünk mind. Sajnos a Fidesz-társulatból kinézem, hogy erre utaznak (mert a pénz elfogyott, a költségvetést máris módosítani kellene stb.) - ezért a sietség a diplomácia átrendezésével... a leváltásokkal, hogy a belső-körök lapjaiba ne tudjunk belelátni, pénz híján a nyomort kapjuk jutalmul. Elképzelhetetlenek lesznek a következmények! Az EU-t Orbán „megetette” (téli álmukat alusszák most) – Amerikával meg „sakkoznak”, hogy beleszólni ne tudjanak a „kótyagos-játékaikba", ellenzékünk meg tesze-tosza semmire sem valók, Nérónknak nem ellenfél egyikük sem. Orbán és a Fidesz lesznek az élet és halál urai fölöttünk. Jó lenne odafigyelni már, hogy mivé lehetünk, ha hagyjuk további „játékaikkal” kibontakozni őket... népszerűségük elvesztése miatt mindenre képesek ezek az „Urak”!

Már a tüntetések szabályát is átírják... az MSZP megint magával van elfoglalva (nem értem, hogy nincs egy normális vezetőjük, aki gatyába rázná ezt a széltoló pártot?) - nincs szavuk- majd megkésve böffentenek egyet. Tóbiás húzzon, ahová gondolom, elég a hülyeségből! Orbán állandóan feladja a magas labdát, de leütni egyik párt sem képes! A”Jobbik” meg röhögve profitál! Szerintem, az MSZP le van fizetve... mert elképzelhetetlen, hogy maguktól ilyen hülyék... Újhelyi egymagában hiába dolgozik, hiába érthető cselekedete, nincs mögötte a szervezet.

Egyeseknek megint Gyurcsány jut eszükbe, merthogy az MSZP-n belül sok a a Gyurcsány szimpatizáns- ezeket nem minősítem, az ilyen vélemények kimondói a bomlasztók, akik a Fidesz szekerét tolják.

...tudom még vagyok, élek, lélegzem... már magamba kerget, hogy elegem van mindenből és mindenkiből. Csak vagyok, aminek értelme nincsen- vagyok egy ember, aki évtizedek óta küszködik a politikai „belátással” – az egyetlen kapaszkodó mára én vagyok magamnak, ily „torzó-létben”... ezerféle helyzettel gúzsba kötve.

Bármit teszek félreértenek, így amit teszek láthatatlanságomban hiszem, mert nem cselekszem soha meg csak elképzelem: mi volna ha... és ahogy átsuhan, máris felejtőssé teszi az érzést is. Az agy meg kioltja a mozdulatot (így véletlen sincs), már- hogy energiáit ne veszítse az anyag? Mehet ez így tovább?

...vágyaim sem hoznak jobbulást... és mert, aki idáig eljutott, annak már minden mindegy... csak egy dolgot nem tudok kitörölni magamból- az az emlék... (ez a habókos Néró, bandájával- ha megint megcselekszi, ami volt már a történelemben nem egyszer, nem kétszer – jaj! - akkor, abból országégés lesz) - be jó volna, ha emlékezni sem tudnék, akkor talán már semmi sem fájna... mert a 2015 keserves évet hoz minden embernek fiára!

 

E léttel kínozva, ütve, vágva

mit marva váj e jelen vad fullánkja

lélekben e rongy világra....

égetve csak s a lélekharang

cseng utána – poklok csodájára

utolsó-percek hazugságába,

már búcsúzni szívott magába-- (szőke)

 

2014. 12. 31.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 499
Tegnapi: 357
Heti: 2 172
Havi: 7 870
Össz.: 1 111 938

Látogatottság növelés
Oldal: A kótyagos Néró...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »