Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

 

Rezsi Szilárd kényelme is fontos!

kanyargósan veszi útját (mondom rég)

...hol felejt - hol meg tapod - közönyével el

csak árnyékra megy... (szőke)

 

A Szolnokról felszálló helikopterrel előre eltervezett kiképzésiútvonal-repülést hajtottak végre pilótakiképzés céljából, így a Magyar Honvédségnek pluszköltsége nem jelentkezett a Kecskemétre repülés során” – magyarázta Simicskó István.

Németh Szilárd „megismerkedhetett az ott diszlokáló alakulat repülő-hajózó állományával, valamint a nagyjavításon átesett Mi–17-es képességeivel is”.

Ugyanis, a fideszes politikus még a hónap elején helikopterezett Kecskemétre sajtótájékoztatót tartani.

(ha most a rosszindulat vezérelne, megjegyezhetném még - mint Nagy-Bandó az ATV-ben, hogy a sürgősségire vitt „valakit” ott összerakni! - nem taglalom, aki látta tudja is: hogy „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”! :))

...és előtte a közbeszerzés-nélküli „katonás”-kormánygép beszerzése csapatszállításra tervezetten, de Orbán hasznára! Oltárian megtanultak már jól hazudni! - és urizálni.... telik rá, mert lesz pénz, van pénz... hisz minden ellenzéki pártot pénzbüntetésre ítéltek.

Egyébként és általánosan: 2011 óta látványos az EU-s közbeszerzések esetén a nem nyilvános kiírások arányának növekedése. A nem nyilvános pályázatok aránya 2016-ban jóval magasabb volt, mint 2015-ben, ami a korrupciós kockázat növekedését jelenti.

...a túlárazott közbeszerzések, két módszerrel vizsgálták meg: egyrészt összevetették a korrupciós kockázatot mutatott szerződések árait a hasonló, kockázatot nem jelző szerződésekkel.

Másrészt összevetették a kiíráskor megadott becsült árat, és a tényleges szerződésben rögzített ár különbségét. Az így kijött különbségeket összeadták, és ebből jött ki a 2 – 3 ezer milliárd forint közöttire tehető veszteség...

Ez a pénz az európai és a magyar adófizetők zsebéből vándorolt át a kormány kegyeltjeihez az utóbbi évek közbeszerzésein. Van becsület a Fideszben – ugyebár? Mutatni muszáj!

Horn Gyulát idézem:

„Nem szabad urizálni egy parlamentnek és egy kormánynak abban az országban, ahol a lakosság többsége rossz körülmények között él.”

 

Szőke Emil:

mellémondott kanyarulat

 

lelki edzés dupla erő ott - utánzásra késztető -

félütemével a halni készülő jelen tarka forgatagában

ámulóm a patetikus elvontság – mert fogy az út

és segítségem nincs - életem idejét-telve unt

szánalom

hogy az értelmetlen érzést magamba remegem -

az egész csak őrületem most?

Elsurranó pillanatok zaja fájdalom hívása óráinak

ahogy a mulandóság remek műve lett időm...

regélje el önmagát- idealizálja a tér szörnyű távolát

...a nem eléggé ismert- és méltányolt remekéből

kivonva világvégét áttekintett időm sűrűségéből –

 

U.i: akkor ideírom Orbán magyarázatát:

Orbán: „Ez nem urizálás. A Fidesz egy nagy néppárt, közöttünk vannak mindenféle emberek, jómódúak, kispolgárok, munkások, gazdák. Ez egy plebejus párt, de én nem akarom ebből a kormányzásból kirekeszteni azokat a fiatalokat, akik jómódú családból származnak.Az urizálás az, amikor valaki magamutogató. Ezek az emberek nem azok.” - és nem szakadt le rá az Ég! A „villám” sem csapott belé...! Még...

 

2017. 12. 22.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 56
Tegnapi: 270
Heti: 1 372
Havi: 7 070
Össz.: 1 111 138

Látogatottság növelés
Oldal: Rezsi Szilárd kényelme is fontos!
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »