Csapdák hálójában.

Kalapács János blogja

 

Facebookon is fellelhető írásaiból

Az első NAT (1995) története

Sziasztok,

 

Közvetlenül az 1990-es országgyűlési választások előtt oktatási kérdésekben komoly belharcok dúltak a későbbi győztes MDF berkein belül, s zajlottak a küzdelmek az egyes pártok, elsősorban a Fidesz és az SZDSZ szakértői között is. Hogyan intézték dolgainkat az önkéntes oktatáspolitikusok a rendszerváltás kezdetén, jellemző példa a Nemzeti Alaptanterv elkészítésének rövid története (1989-95).

A mit tanítsunk az iskolában kérdés fontosságát, a politikán s a szakembereken is túlmutató jelentőségét a politikai elit egyáltalán nem ismerte fel.

Változatok egy témára

A Nemzeti Alaptanterv kidolgozása 1989 októberében indult, önkéntesen, egy-két szakember kezdeményezésére. Néhány hónappal később, a politikai változások hatására már szélesebb körben sürgették a munka folytatását.

Egy éven belül elkészült az első változat. Újabb egy év múlva (1991) szűk körű viták, vélemények figyelembe vételével kidolgozták a második verziót. Majd újabb egy év s elkészült egy harmadik változat, amit az MDF uralta Minisztérium már postázott az iskoláknak, s az intézményeket fenntartó önkormányzatoknak is, hogy a dokumentumot megismerhessék (emlékszel? A vagy B változat).

A NAT készítésével megbízott szakértői csapat, Ballér Endre, Báthory Zoltán, Szebenyi Péter s munkatársaik, kezdetben a szakértő tudásukra támaszkodva komoly munkát végeztek, s a későbbiekben figyelembe vették a pedagógusok és az iskolák észrevételeit is.

Többször, több alkalommal érzékelhették emellett, a szülők, a civilek, a lakosság, a gazdasági szereplők, a közvetlenül éppen nem érintett állampolgárok érdeklődését is, akik ösztönösen, a gyerekeink jövőjéért aggódva, legalább annyit mozgolódtak akkoriban NAT ügyben, mint maguk az érintett oktatási intézmények és a szakemberek.

Sajnos, a Bizottság tagjai kevésbé ismerték fel, hogy az értelmes, széleskörű társadalmi vitának messze a szakmán túlmutató, demokráciaépítő s az egyes állam háztartási szektorok (egészségügy-, nyugdíj-, közigazgatás stb. rendszereire) kiépítésére vonatkozó jelentősége is lehet.

Ebben az időszakban (1990-91), az első NAT vitákon, nem fértünk be a gyűléstermekbe, a vitákat másnap, harmadnap is meg kellett ismételni, helyenként szenvedélyes, emlékezetes jelenetekkel tarkítva.

Egyik napról a másikra több tízezren jelezték részvételüket.

A tömegméretű érdeklődésre a dokumentum szerkesztői nem voltak felkészülve.

„… bizonyos kérdésekről nem elég a szakmai álláspontokat ütköztetni, végső soron politikai döntésekre van szükség. ….az alaptanterv egészét, vagy legalább annak alapelveit az Országgyűlésnek kellene megvitatnia.”- írta, hárítva a felelősséget, a túlzott érdeklődéstől megriadó NAT Bizottság, az egyik jelentésében (forrás: Vass Vilmos: A Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata, Új Pedagógiai Szemle, 2003 június).

A jelentésnek lett eredménye. A szélesebb körű, társadalmi viták megritkultak, lassan elhaltak. A véleményeket csupán a közvetlenül érintett szervezetektől s az iskoláktól gyűjtötték tovább. Az újabb elkészült verzióra 2250 iskolából több mint húszezer kitöltött kérdőív és közel tizenötezer szöveges vélemény, az országos szakmai szervezetektől mintegy száz elemzés érkezett.

Bizottságok egymásnak ugrása

A tanterv készítés eseményei mellett, egy másik csatornán, párhuzamosan, Andrásfalvy Bertalan oktatási miniszter, a törvényalkotás előkészítését, a tanügy igazgatás átszervezésének mikéntjét, a tankönyvkiadást, annak piaci szabályozását, az önkormányzatiság és a helyi oktatási feladatok értelmezését, nagy tapasztalatokkal rendelkező szakértőkből álló másik bizottságra bízta, vezetésére Gazsó Ferencet, az 1985-ös oktatási törvény kidolgozóját kérve fel.

A bizottság olyan feladatot kapott, amelyek normális menetrendben a NAT elkészültével, egy második ütemben igényeltek volna stratégiaalkotást, rendszerszintű összefésülést és össztársadalmi konszenzust.

Érlelődtek a konfliktusok.

Gazsó és munkatársai értelmezéseiben, ugyan, érződött a türelem, a folyamatosság elfogadása, a szakértői együttműködés, párbeszédkészség hajlama, de adott volt a probléma.

A 85-ös törvényhez hasonlóan a készülő új közoktatási törvénynek a Gazsó Bizottság által kidolgozott első tervezete decentralizált modellt kínált, csökkenő állami, növekvő helyi önkormányzati szerepvállalással és jelentős intézményi önállósággal. Álláspontjuk szerint, ebben az irányban maradva (a 85-ös törvény vívmányainak megőrzése), NAT-ra nincs szükség, mondván képtelenség egységes tantervi követelményrendszert megalkotni a több tucat különféle formában működő iskolatípusra.

A NAT-osok, válaszlépésként, – gondosan figyelve a Gazsó bizottság mozgását – pontosan az ellenkező javaslattal álltak elő. Indítványozták, legyen a NAT-ban központosított modellre épülő tartalom, komoly állami túlsúllyal, háttérbe szoruló helyi irányítással.

Kemény diónak bizonyult a két szakmai bizottság között feszülő szakmai, s emberi feszültségek rendezése.

Nem is sikerült.

A szakmai-, s a legalább ennyire fontos társadalmi viták kihordása helyett, látszólag ötletekben gazdag politikai húzások következtek gyors ütemben, amelyek aztán 28 évre előrevetítették, az elit politika fokozatosan át fogja venni az irányítást a párhuzamosan egymásnak is ellentmondó elveket gyártó, de mégis csak szakmai érvek felett.

A két bizottságban dolgozó szakértők természetesen nem sejtették a jövőt, hogy, idővel, rájuk sem lesz szükség (28 év alatt, eltulajdonítva, pártosítva minden ötletet és kezdeményezést a politikusok mára már az utódaikat is elzavarták).

A kormány a Gazsó bizottságnak felmondott és párt, ill. párt közeli emberekből létrehozták a szintén rövid életű Országos Közoktatási Tanácsot. Andrásfalvy Bertalant lemondatták.

Az utód Mádl Ferenc, az 1993. februári kinevezését követően, azonnal benyújtotta az 1993. évi LXXIX. törvényt a közoktatásról.

NAT nélkül (1993-95)

Törvény született, másik oldalról viszont, függőben maradt a NAT kérdése.

A pedagógustársadalom, és ami még „rosszabb”, a szülők, a nagyszülők, a piacképes tudással rendelkező, gondolkodni, dönteni képes szakembereket váró gazdasági szereplők, az egész ország joggal kérdezte: és akkor mit is tanulnak a gyerekeink az iskolákban, a „demokráciában”, immár, törvényes keretek között?

A kilencvenes évek elején, egységes alapvető tartalmi követelmények gyakorlatilag nem léteztek az intézmények számára. Az utolsó, a hetvenes évek végétől bevezetett központi tanterveket – mint kötelező dokumentumokat – az 1993-as közoktatási törvény lényegében hatályon kívül helyezte.

Egyelőre semmi sem lépett a helyükbe.

Az iskolák harmada az általuk gyártott vagy importált tantervek, kétharmada a hatályon kívül helyezett volt minisztériumi tantervek alapján dolgozott.

A NAT kérdésre a Horn kormányban koalíciót vállaló s az oktatási tárcát magának kiharcoló SZDSZ tett pontot. A megnyerő modorú Fodor Gábor miniszter, ügyes húzásként maga mellé vette, helyettes államtitkárként, a nem kevésbé elegáns és jó modorú Báthory Zoltánt, és a társadalmunk feje felett, gyorsan lezárták a NAT vitát.

Az 1994. decemberre elkészült változat 1995 augusztusában javított kiadását a kormány 1995. október elején elfogadta, s még abban az évben bevezette.

Sok szakértő ettől a pillanattól datálja az SZDSZ befolyásának szakaszát a magyar oktatás és kultúra felett.

Széljegyzet

Kedves ismerősöm felvetésére, a fentebb fogalmazott, NAT Bizottság egy éves, majd újabb s újabb egy éves kemény munkájára utalva (1990-92), pl. Új Zéland jelenleg érvényes tantervét 2007-ben adták ki. Az előző 1992-ben kiadott tantervük folyamatos felülvizsgálata s az észrevételek gyűjtése után 2000-2002 között készítettek egy összevont s ismét társadalmi vitára kiadott anyagot, majd az ismételten beérkező újabb észrevételekre alapozva 2006-ban egy tervezetet. Ismét megvitatták, míg végül megjelent az új NAT Új Zélandon. A folyamat 14 évig tartott.

Visszatérve, földrajzi közelségünkbe, ugyanez az eljárás Angliában az 1988-ban megjelent első NAT-ig

20, míg Németországban a soron következő NAT verzióig, a 2000-es „PISA sokk” után 15 év volt.

A lényeg, olyan kérdésről van szó, amit egy négy éves ciklus alatt, „tokkal-vonóval” rendezni lehetetlen.

Nekünk sikerült.

--------------------

Megjegyzésem:

…

hogy van-e bennem s miként bírva a világnézeti árnyalat

csalódás vagy reménytelenség - közös ok -

még bírom rég-formáit

más vélemény ellen ott és most... (szőke)

 

Mi is sikerült most... semmi csak mindent tönkretenni, ez sikerült. A múlttal én már nem foglalkozom... kiírtam az életemből – de érdekel a jelen! Bizony, a jelen és az nagyon...

Mit preferál a hatalom?

Ez a kérdés most...

Orbán naponta háromszor elmondja, utal rá, jelzi, hogy ő egy demokrata hatalomtechnikus profi politikus.

A "parádét én vezénylem" mondja, "de hozott kottából", "én biztosítom a centrális politikai erőteret", ehhez "ti biztosítjátok az ideológiát, a szakmaiságot". Hogy milyen értékek kerülnek középpontba, az "versenyben" dől el (mert egy liberálisdemokrata milyen más megoldást is tudna elképzelni) --- ez a kötcsei modell! :-(

No, ez az, ami nálunk, Magyarországon, nem működik (valószínűleg sehol, de nálunk különösen nem).

Már Szabó Dezső is megmondta ;-) hogy a magyarság XIX.-XX. századi nagy tragédiája, hogy nem volt nagy államférfink; akik többé-kevésbé jogot formálhattak volna a címre, azok mind félkészek voltak, a nagy államférfi tulajdonságainak csak egy-egy jellegzetességét birtokolták.

Orbán lehet zseniális hatalomtehnikus, de ahhoz, hogy nagy államférfivá váljon, ahhoz kevés a gyors reakcióképesség, a remek taktikai érzék, ahhoz értékalapú döntéseket kell hoznia. Azzal, hogy ezt következetesen ki- és elkerüli a hatalmat, ugyan, hosszútávon is megtarthatja, de ez a hatalom (mechanizmusából adódóan) soha nem lesz képes új minőség létrehozására.

A mai oktatáspolitikai vitáknak-harcoknak is ez az orbáni hatalomtechnika adja a terepét és keretét. Az alkotmányozás is ebbe fulladt bele. És, ha ez így folytatódik, valószínűleg, minden "nemzeti ügy" hasonlóan fog járni.

Bár Rózsikánk rávilágított - Hoffmann Rózsáról eléggé vegyes a véleményem. Az alsó és középfokú oktatással kapcsolatban a javaslatai alapvetően jók, ledönt rengeteg szadeszos mantrát (pl. a felső tagozatban is állandóan "felzárkóztatni kéne"). A felsőoktatási terveivel azonban elég sok probléma van. Jó dolog a minőségi felsőoktatás, azonban Hoffmann a problémákat szinte egyoldalúan a hallgatók nyakába varja, mintha a túlzott jogaik lennének a fő akadály, valójában a nagyobb gond az egyetemek hozzáállása.

–--------

Hatalom nélkül elég nehezen lehetne a nemzeti ügyeket szolgálni :).

Ráadásul azok biztosan nem nemzeti ügyek, amiket egy KDNP nevű ideológiai törpepárt képvisel.

A hatalomtechnika a hardcorenak juttatott morzsákon túl a bizonytalan tömeg megnyeréséről szól. Ezért van pl ilyen ostoba gazdpol, viszont ezért van féken tartva a keresztény szekta is :).

A Bolognai rendszer alapvetően jó ötlet, az európai átjárhatóságot feltétlenül meg kell őrizni.

(...és lám, mégis a múltból kell elindulni!)

Érdekes, előtte- ahogy még egy poszt is jelent meg "El a kezekkel Bolognától" címmel.

„Egyébként még mindig az a véleményem, hogy lehet Hoffmann Rózsát bírálni, és ő sem hibátlan, de akkor keressenek egy hasonlóan kompetens személyt ehhez. 20 év óta ő volt az első oktatási vezető, aki egyáltalán ért a közoktatáshoz. Sem Pokorni, sem Pálinkás, sem Hiller, sem Horn Gábor, sem Magyar Bólint nem ért hozzá.” (ez egy olvasói vélemény volt anno)

-----------

A felsőoktatással más a helyzet, de úgy nehéz tanítani a gyereket, ha az alapok hiányoznak!

A pedagógusi életpályamodell pedig a leginnovatívabb gondolat a területen, amit valaha láttam (ami nem jelent semmit, mivel nem itt dolgozom, csak érdekel. Szóval már láttam Hoffmann koncepcióját, de az MTA-ét még nem (a felsőoktatásról), de mondjuk pont nem a bolognai folyamat elsorvasztását sorolnám az előnyei közé. És nemcsak az európai átjárhatóság a fontos, hanem az is, hogy az alapszakasz után az átképzések könnyen megvalósíthatók és nem kell egy rokon szakmához mindig újra és újra 5 évet "tanulni" stb.

A bolognai rendszer sok érdeket sértett, hálózatokat rombolt, érdekes, hogy ez nem tetszik az itteni vadaknak! :)

Nem tudom, hogy pl. Pokorninak mi volt a célja, azt tudom, hogy az alapfokú oktatással kapcsolatos koncepció káros, embertelen, kirekesztő, értelmetlen, nem veszi figyelembe azt, hogy milyenek a gyerekek (pl. 2011-ben), és hosszú távon megágyaz egy újabb funkcionális analfabéta, leszakadó, szakképzettség megszerzésére alkalmatlan korosztály kialakulásának, úgy, hogy mindezenközben a valóban leginkább égető kérdésekkel (pl. a középfokú szakképzés teljes hiánya a magyar oktatási rendszerben) egyáltalán nem foglalkozik.

Miként is még illogikus is

Legyen kötelező minél hamarabb az első osztály, ha iskolaérett a gyerek, ha nem, de bukjanak meg elsőben is. (A "járjon előkészítőbe vagy kisegítőbe" valójában erre a kérdésre nem megoldás, hiszen a gyerekek - ellentétben a harminc évvel ezelőtti gyerekekkel - nem azért válnak inkább 7 éves koruk körül iskolaéretté, mert nem fejlesztik őket, hanem hatszáz más okból, ahogy ezt az egész világon, így Magyarországon is, szakemberek regimentje kimérte.)

Ez viszont remek lehetőség arra, hogy a leszakadó rétegek gyerekeit kisegítőbe zsuppoljuk, különböző indok nélkül, olyan bizottságok döntése alapján, akik életükben először látják az adott gyereket.

Szakítsuk el a gyereket kötelezően a családi kontextusból 3 éves kortól a kötelező óvodával, ha érett erre, ha nem. Egy olyan párt tagjától, amely értékrendjében a család meglehetősen központi helyen szerepel, ez egyszerűen hajmeresztő. (Arról nem is beszélve, hogy momentán erre szerintem pénz és megfelelő mennyiségű óvónő sincs.)

A társadalomtudományi képzéseknél valóban kevés lehet, bölcsész, közgazdász, tanár szakokon, de itt sem szabad általánosítani.

Továbbá el kéne felejteni ezt a "diplomagyár" dolgot, valóban vannak ilyen főiskolák / egyetemek, de nem lehet csak az ő példájuk alapján megítélni a teljes hazai felsőoktatást. Pokorni is megmondta, hogy ha valóban minőségi oktatást szeretnének csinálni, akkor 7 egyetem maradna az országban. Ezt viszont melyik kormányzat meri meglépni?

Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy Corvinusos / BME-s diploma a master felvételinél ugyan annyit ér, mint egy ZSKF-es, totális agyrém, azzal a kiegészítéssel, hogy a diploma érdemjegye csak 20%-át adja a felvételi pontszámnak. Az elv azonban elítélendő...

"Hiszen már ma is aggasztóan kevesen jelentkeznek MA/MsC képzésekre. " - valami statisztikát esetleg tudsz mutatni, vagy csak ugatod a holdat? Egyáltalán nem igaz, komoly túljelentkezés van ezeken a szakokon, egyébként meg mit vársz? Az alapszakosok 30%-a kerülhet mesterképzésre, ez a törvény. Nem lehet, hogy simán csak alapdiplomával is el tudtak helyezkedni a megfelelő munkakörben, jó fizetésért? Számos ilyen ismerősöm van.

Aki pedig többet akar, olyan munkára vágyik, ami MSc végzettséget igényel, az úgyis felvételizik. Hozzátenném, egyre kevesebb ilyen állás van - műszaki területen szinte egyáltalán nincs, gazdaságin is csak a pénzügyi / könyvvizsgálói munkák, de azok is egyre kevésbé.

Akkor most miről is beszélünk?

–------------

Kedves gondolkodó társaim!

(ideidéznék egy régebbi írást, ha megengeditek)

Többen, többször kérdeztétek már, hogy – mint OFI-s – talán többen tudok a készülő, új NAT-ról, az informatika tantárgy tervezett változásairól. Röviden összefoglalom a nem túl kedvező tényeket és kormányzati elképzeléseket... egy szakmai beszélgetésen jelent volt Hoffman Rózsa államtitkár asszony, az általa elmondottakra és saját tapasztalataimra alapozom a leírtakat. A közoktatási törvény módosítása rohamtempóban készül, várhatóan- hamarosan a parlament elé kerül. Ezt követően 1-2 hónappal elkészül a NAT, majd hamarosan a kötelezően választandókeret-tantervek is. E két utóbbiban az OFI-ra is erőteljesen számítanak. Főigazgatónk, dr. Kaposi József egyben a NAT-bizottság elnöke, a munka nyár végén megkezdődött. Informatika tantárgyi bizottság NINCS, nem is lesz, egyénileg se írja senki az informatikát. (Megj.: a többi tantárgyat sem bizottságok, hanem egyénileg felkért szakértők írják, OFI-s kollégáim már kétszer véleményezték.)

Hoffmann R. nyilatkozata szerint ugyanis „az informatika tanítása fokozatosan kivonul az oktatásból”.

Szerinte csak azok számára kell tanítani a jövőben az informatikát (= a gépek be-és kikapcsolását stb.), akiknek nincs otthon számítógépük!!!! A többi gyerek remekül kezeli a technikát,pl. ő látta, ahogy a kis csángó gyerekek bravúrosan használják az okostelefonjaikat. Azaz az informatikát alkalmazni kell, minden tantárgyban, korszerű pedagógiai módszerekkel. Emiatt küzdöttek azért, hogy az informatika ne legyen kötelezően választható érettségi tantárgy. A technika önmagában ugyanis nem elég: a 70-80-as évek porosodó írásvetítőinek és drága nyelvi laborjainak kihasználatlanságával példálózott, illetve egy svájci kutatással, miszerint semmivel se lett jobb a tanítás az interaktív táblák alkalmazásával. Sajnos a délelőtt folyamán az államtitkárság munkatársának (Varga Zoltán, NEFMI) szájából az is elhangzott, hogy milyen „tragikus” a magyar oktatás helyzete: nincs angol WC, de van interaktív tábla! (Égtem a külföldi EU-meghívottak előtt, akiknek a tolmács mindent lefordított.) Ő is ellenzi a különálló informatika tantárgyat, mert szerinte az „az alapműveltség része”, ezért „nem kell tanítani”.

Ugyanakkor a NAT-tantárgyak eddigi, készülő változataiban csak tartalmi dolgok vannak, a kompetenciákat kiegészítő/felváltó konkrétumok, mégpedig IKT-módszerek, alkalmazási példák nélkül.

Ki-ki a saját tantárgyát írja, az informatikát (még?) nem vonja be.

Ha valóban megszűnik az informatika tantárgy, és ezzel tanári státuszok is, természetesen egyesületünk minden lehetséges fórumon szót emel. Mindannyian tudjuk, milyen hézagos a gyerekek otthonról hozott IKT-tudása, illetve a más szakos kollegák nem terhelhetők a szaktárgyukat közvetlenül nem érintő IKT-ismeretek közvetítésével. Ők valóban az alkalmazásra helyezik a hangsúlyt, és még nem tömegesen és rendszeresen tevékenykednek minden iskolában-tantárgyban.

Elhalna az informatikai tehetséggondozás, a versenyek stb...

Kérem, hogy figyeljetek, füleljetek Ti is az informatika tantárgy sorsát illetően. Az ISZE több hasznos gondolatot megfogalmazott, szakvéleményt adott az elmúlt időszakban az iskolai informatika „jobbítása” érdekében, remélve, hogy az oktatáspolitika részéről meghallgatásra talál.

Budapest, 2011. február 17.

-----------

...és egy mindennapokhoz fűződő vélemény még:

Nem tudom, hallott-e már arról valaki, hogy munkahelyeken, vállalatoknál, hivatalokban nem az alapján osztják a munkát, hogy az embereknek mihez van kedvük.

Az egyik legfontosabb kompetencia az életben, hogy zúgolódás, lázadás és rossz közérzet nélkül el tudjunk végezni olyan feladatokat, amihez a legkevesebb kedvünk sincs. Erre a lexikális tudás biflázása nagyon jó gyakorlat.

Aki életképtelen egyedeket akar nevelni, az akkor jár el a legeredményesebben, ha a képzés során mindig olyan feladatokat ad, ami a növendékek kedvére szolgál.

Ezek az emberek aztán soha semmit nem tudnak majd megcsinálni, ami számukra kellemetlen. Pedig a feladatok zöme ilyen, még a kreatív munkakörökben is.

A magyar felsőoktatásnak nem az a feladata, hogy államilag támogatott képzés keretében a világ legjobban fizetett állásaira képezzen versenyképes szakembereket, hanem hogy a magyar államigazgatást és gazdaságot lássa el olyan szakemberekkel, amelyekre itt szükség van. Egy magyar közigazgatási szakembernek, élelmiszeripari mérnöknek, alkatrészgyártó technológusnak nem ugyanolyan képzésre van szüksége, mint egy amerikai vezető brand-managernek. A magyar felsőoktatás gyengeségének jeléül pedig többnyire azt említik, hogy kevesebb amerikai meg nyugat-európai vezető manager lesz az itt képzettekből, mint a legjobbak közé sorolt egyetemek hallgatóiból.

Hát ez pedig így van és így is marad. Aki nyugaton akar vezető manager lenni, az tanuljon pénzért elit egyetemen.

Ebben a "szar a felsőoktatás" nyihogásban az poén, hogy egy kalap alá veszik a BME-t a GDF-el, a bufé-ruhatár-szociológia szakot a villamosmérnikövel. Így természetesen csak demagóg általánosságokat lehet pufogtatni. Ha előre akarunk jutni, meg kell mondani, hogy konkrétan melyik egyetem melyik szakáról beszélünk, mi az ami ott jó, mi az ami ott rossz, mert különben ez a vita nem lesz több léggömbhámozásnál.

Kijelenthetjük: itthon nincs is piaci igény valóban a nemzetközi elithez tartozó, top szakemberekre. Egyszerűen nincs rá piac, a hazai vállalati szektornak nem kellenek, vagy nem akarják megfizetni őket.

Felmerül még néhány kérdés:

Tegyük fel, hogy létrehoznak egy ilyen csúcs intézményt:

- lesz-e valaha olyan szinten a hazai ipar, hogy mégis szüksége legyen ilyen szakemberekre? (a jövőben)

- helyezhetjük-e piaci alapokra az oktatást - mondjuk külföldieknek? Tudunk-e olyan szintű oktatást nyújtani, amiért a tehetős külföldi fiatalok nálunk tanulnának? Kapjanak-e tandíjmentességet a hazai hallgatók, a magas állami adóztatást-újraelosztást is figyelembe véve?

- megér-e az államnak ennyit az a renomé, amit a végzett szakemberek külföldi munkavállalás esetén jelentenek az országnak? Ez mondjuk korrelál a második ponttal is...

 

És az élethosszig tartó (tanulásról) traumáról:

 

Szőke Emil:

kisemmizve

 

barmokkal tiportatják e hazát

és - hogy házamat vették - nem fedett a vád

- adós így fizet a botlásért

miként a sanyargatás elért

mohó kezekkel

lám - ez keresztem!

Sokk rajtam - ízében a lét - fala erő s kegyből ajtaja

háromszor el magamat sirathatom ma

hogy végzésre csúf a bukás

rám-ragyogott perchatalma

már nem-emberi-célja lett imám

ám- ahogy a vér ereimből fut szerteszét

nem lett szentséges – csak az Ég

csak maga- magáért indulatán

dörmög rá vad zenét

...új életet így sem ad – méltán –

 

U.i.: „A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza, fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul" (Frank Carne)

Összegezve:

Mi a közoktatás célja? Miben-mivel mérhető a minősége, sikeressége? Az alkalmazottak, végeredményében, egy gazdaság teljesítményével? Nagy volna a baj, ha csak ennyit látnánk a problémából.

A közoktatás ma emberkép-standardet ad.

Hogy mit és hogyan tanítunk, azzal nem csak arra gyakorolunk hatást, hogy milyen hatékony munkaerő lesz majdan a mai tanuló, hanem arra is, hogy milyen közösségi lény (s ha valami, akkor ez természetesen a gazdaságban betöltött helyét és szerepét is alapvetően befolyásolni fogja). Az @Elstron: által felsorolt hiedelmek (mert többségüket semmiféle konkrétum vagy tapasztalat nem igazolja, sőt inkább cáfolja) --- "...minden megszerzett tudás érték -, de azt se felejtsük el, hogy felgyorsult világunkban erre már nincs idő. (...) ...ezért vagyunk úgy lemaradva szinte az összes tudományterületen, mert nem adunk teret az analitikus gondolkodásmódnak... (...) ...növelni [kellene] a specializációt... (...) ...a világ szórja ránk a feedback-eket. Az internet korában egyértelműen kiderül, hogy milyen ismeretekre van szükség, nyilván nem szó szerint, hanem témakörök alapján..." --- nem tudják alapját adni egy komplex emberképet nyújtó oktatásnak-nevelésnek, mivel a létezés, az embervolt alapkérdéseire nem keresnek, s így nem is adhatnak választ. Márpedig egy jó közoktatás csak ilyen megalapozottsággal építhető fel. Ha alapszinten közvetlen és közvetett módon a tanulók elsajátítják a normákat, akkor a későbbiekben ezekre a normákra már építhető hatékony tudásátadás, képességfejlesztés, szakirányú képzések és elitnevelés is.

Ebből kellene kiindulni (szerintem).

 

2018. 03. 17.

 

 

Oldal: "Az első NAT (1995) története"
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat