Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

 

Orbán háborúja...

 

Lehet majd később kiderül

a párhuzam hogyan is sikerül”

 

...no- lám, az okosság megint domborodott... Orbán mondhat, amit csak akar, embersége ettől nem lett fényesebb... ideológia ellen harcolni nehéz, majdnem hogy lehetetlen. Orbánnak fáj a feje a népvándorlás terheitől (aki egyébként senkit el nem fogad?) - terror-veszély mint tény igaz, de a népvándorlás épp a terror elől való menekülést jelenti. Más kultúra veszélyei még mindig, hogy veszély az a sajátunkra... kvóta ügye? - kivel éljünk együtt, ne mások mondják meg... kötelezni bennünket erre nem lehet, nem is fogadjuk el. Jogtalansága, hogy az Európa vezetői nem szabhatják meg, ki- kiket fogadjanak be. Orbán egyenes beszéde a józan-ész politikájáról szólna? Identitás, kultúra, gazdasági érdek, és a döntéseket befolyásolni kell (minden népnek)! Orbán tehát nem működik együtt az unióval- Brüsszellel, ez világosan kitűnik! - és semmi újat nem tudott mondani...

Beszéde végén a magyar miniszterelnök arra kért, hogy felejtsük el a politikai korrektséget, beszéljünk nyíltan. Szerinte a jövőben négy parancsolatot kell szem előtt tartania Európának:

meg kell védeni az EU külső határait

meg kell védenünk a kultúránkat

meg kell védenünk a gazdasági érdekeinket

meg kell adni az embereknek azt a jogot, hogy befolyásolhassák az európai döntéseket, mert az EU-nak demokratikus alapokon kell állnia.”

Közös lépések felölünk elmaradnak? Visszatoloncolás ügyével mit fog kezdeni- dobja a szerencsétleneket tovább?

A „Jobbik” kiútja: nemzeti ügyként kezeljük- vagy pártpolitikailag távolabb leszünk egymástól. Vona félti a demokráciát Európától? Kiút? Brüsszel ostoba politikája megbukott- a baloldal is! Elég volt abból a politikából, amit a baloldal képvisel népvándorlás ügyben. Az országot megóvja és úgy, hogy a bevándorlástól óvná az országot. Népszavazás kell... ügydöntő népszavazás!

KDNP: együttérzésüket fejezik ki. Kereszt, hogy ki hős és ki gyáva, az az- hogy felvesszük a keresztet vagy nem, azaz ki veszi fel... ösztöneik jól működnek- szabadságért küzdenek! A többi bla-bla... Orbán védje meg a magyarokat!

MSZP: a közéletet hiszterizálni nem kell, az a terroristák bűne, a félelem és feszültség- amivel szemben kell meghatározni magunkat. Közös Európa- bezárni nem lehet, közös erőt kell képezni. (Valakik, valamit nem csinálnak jól... de hisz- erről szólt Orbán beszéde mindig)! Hírszerzési ügynökség kell!

Aktív módon formáljuk a világot!

Kósa: részvét és döbbenet hangja! - leszögezi, a köntörfalazás, mellébeszélések idézőjelbe teszik a részvétet! Terrorizmus ügye nem oldható meg, ha mellébeszélünk... a továbbiakban már a bla-bla szintje, mások hibáit szapulja- szájalva szájal... uniós vezetők hibája minden! Mondjanak le, ha nem tudják megoldani a problémát! Merkelt, ha burkoltan is, de szapulja és Kósa hülyesége egyre nyilvánvalóbb... ál-megoldások vannak, kvóta nem jó (ebben van igazsága)! Kizárni mindenkit (amúgy egymást meg a Görögöt) csak a terroristákat nem? - kivel, kikkel van még kapcsolatunk?- van még nemzet, akit nem sértettünk meg?

Orbán válasza: jobb, ha beszélünk – reflex- másokban rossz reflex... globális hivatkozásra, közös tenni akarásra nem várhatunk. Krízis és kötelezettség, megtesszük, amit lehet! Titkosszolgálatokkal való együttműködés adott, de nem volt vezetője... nem takarózhatunk azzal, hogy információk nem álltak rendelkezésre. Mi nem áltatjuk magunkat. Hibáinkkal, képességeinkkel és felelősségünkkel adjuk magunkat!

A „Jobbiknak” köszönetet mond... (sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz, amíg a magyar kormány levegőt tud venni)!

KDNP felé: Civilizáció kérdése, mi lesz velünk, ha a bevándorlást nem állítjuk meg.

MSZP felé: „terrorista cselekményért a terroristák felelnek”, de megvédésünkért magunk vagyunk felelősek.

Sajnálom Orbánt... Brüsszellel kapcsolatban túlreagál mindent (még mindig nem érti, hogy módszereivel van a baj!)- nem a gyászról és a terrortámadásról beszélek most. Öngyilkos hajlam itt... háborús cselekmények vannak ott, ahonnan érkeznek a menekülők, róluk már- így - a gondolkodás torzulása... új európai politika kell- mondja! Szellemi frissesség kell, enélkül nincs politika, s élet sem. Őrült ötletek vannak... az európai értelmiségektől- Orbán határozottan kiáll a nemzeti Európa mellett! Hát – beszélni azt tudott, mindig is tudott! - hogy tettei miért nem teszik szalonképessé mégsem? Ez már más ügy lenne?

A belső ügyeket is csak maguk javára döntik el... „csalnak, lopnak, széthordanak” (LMP)! Ez a nagy igazság... ez az, mit elbagatellizálni nem lehet. Megvédeni a magyar népet csak úgy lehet, ha jobb életet teremtenek, de a reményt épp a cselekedetükkel veszik el! Földmutyik megint! Megint csak általánosságokban és mellébeszélve a válasz. Az ellenzék csak vizionál... nincs földrablás! Kioktatás a Fidesz részéről viszont van... vissza kell utasítani a rablás kifejezést (az egész magyar népnek)! - és az önfényezés megint és minden vonatkozásában, az ellenzék visszautasítva.

Nem szeretem már a parlamentet- adok- kapok és kioktatások, KDNP-s fenéknyalás ismétlésekkel – nincs egy önálló gondolatuk! Rétvári hozzászólása sem másként - itt valahogy mindenki jobb a kormányoldalon és mindenki torz, aki ellenzéki- kivétel a „Jobbik”! Máris összenőttek? Már régtől- ez az elejétől látszott, csak várni kellett, hogy miként hozzák- hozhatják nyilvánosságra... hát most és itt már az orbáni dicsérettel már egyértelmű lett!

Kovács Zoltán az ATV Start műsorában arról beszélt, hogy Magyarország is ott lehet a terroristák potenciális célpontjai között, mert hazánk is részt vesz a muzulmán szélsőségesek, illetve a terrorizmus ellen harcoló nemzetközi koalícióban.” Nehogy már élhető legyen országunk... szegénységben és éhesen eddig, most már félelmet is ránk hoznák! Ám felelősségüket a népre tolják! Normális? - KI KELL JELENTENEM EGY VEZETŐNK SEM AZ MÁR... franc vinné el őket, ha csak ennyit tudnak, hogy nyomják a hülye szólamaikat- a nagy büdös semmibe... mondjanak le inkább és kezdhetné Orbán, legalább ez a hülye bagázs is eltűnne végleg. Európa seggén csak egy pattanás vagyunk, de a szánk legalábbis olyan nagyra van tátva (Orbánék által), mintha ők szarták volna ki Európát.

 

gond

 

...szárnyalva... hol már a szárazföld?

Más-más dimenziók s a gyógymód

rám-romlott

a gond érintésre bősz

a lelkek útja mégis csillag-hon

miként rég-csúfja az igazság:

egyazon éjszaka vár ránk – (szőke)

 

2015. 11. 16.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 196
Tegnapi: 270
Heti: 1 512
Havi: 7 210
Össz.: 1 111 278

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán háborúja...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »