Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

Már nem számít a szabadság sem... (?)

- egyetlen emberre bíztuk, annak kezébe adtuk és az Orbán. Nos, így vagyunk – így a nép - szüntelenül önmagunk körül forgunk és kergülünk a kicsinyes és közönséges örömökben.

Ahogy Orbán már lenyilatkozta a Soros-terv részeit – láthatjuk,

- orbáni megvilágításban mindig más oldalról közelítve: egy újabb verziója - „hogy Magyarországra érkeztek a kiszivárogtatott Soros-dokumentumok, amelyből kiderül, hogy a hálózatnak kiterjedt befolyása van Európára.”

Hm... (!?)

Orbán elmondta, eszerint a Soros-birodalomnak van egy listája, hogy az EP-ben kik a barátjaik, és ezeket az embereket rendszeresen használják is”.

(ezek a szavak előre vetítik a civilszervezetekhez tartozó személyek üldözését, amint el is hangzott: hogy a titkos szervezeteket is beveti! Szép! - hát hol élünk? - tudja még valaki?)

-----------------

„Végre elárulta a kormány, hogy mi is az a Soros-terv”!

Azaz, semmit sem árult el – mert nincs is mit – csupán egy másik verziót adtak elő, amiként „Orosz hackerek infóival támasztaná alá a Soros-terv létezését a Fidesz”! Forrás:24hu.

„A Forbes amerikai kiadása pedig arról írt, hogy a DC Leaks mögött sejtett Fancy Bear nevű orosz hackercsoport rendszeresen csempész hamis adatokat az általuk megjelentett leleplező információk közé.” MTI

Tehát a Soros-hálózat, a Soros-terv egy nagy semmi! Nincs!

Viszont itt egy másik adat, amíg a Fidesz ködösít idehaza a konzultációval, addig mások helyettünk látnak:

A BBC egy döbbenetes adatot is közölt a Soros-támogatásokkal kapcsolatban:

– míg Soros 1980 óta több mint 12 milliárd dollárt áldozott a szegénység csökkentésére, valamint több egyetemet és ösztöndíjat is alapított, addig Magyarország kormánya 21 millió dollárt, azaz 5,7 milliárd forintot költött a Soros ellenes plakátkampányra.

Az interjúban Soros kiemeli

Szomorú vagyok, hogy a magyar kormány antiszemita módon tájékoztatja félre szándékosan az embereket”. A BBC szerint Orbánnak nem tetszik mindaz, amit Soros képvisel, ezért hadat üzent a liberalizmusnak – adta hírül a 24.hu.

A Fidesz tehát adófizetői pénzből megközelítően annyit áldozott rövid idő alatt a Soros elleni támadásokra, amennyit Soros fordított Magyarország megoldatlan problémáira.

Fikarcnyi kétségünk se legyen afelől, hogy ez a kampányban sokkal magasabb szám lesz!”

 

Szőke Emil:

Ó a méltó-méltóság!

 

Ki- fordul egyet-egyet

és mégis mindig ugyanott

találja helyét meg... nagy-eséllyel

nem-véletlen eset - esetében

ott a szégyen elnéző-mosolyán

az ok - melyhez

hozzátenni semmit sem lehet

de elvenni sincs mód!

 

Az értelem bokros-póráz-

valóján didergő...

 

Vaj' bírja-e idő-előtt vagy 'után

súlyát minő

leleményes jelen-idején

oly sekélyesen élvezettel mély -

leépüléssel itt igyekezetében

a semmire-sem-esélyes napokon?

 

...megőrzendő ekképp a tartalom? -

 

Ó a méltó-méltóság! - példaképp

nyelvvel forgolódik s úgy ragyog

ahogy „nincs már rajta semmi szép”

...és a nép- lám! - vért-nélküli-harcosként

a „nyugvások küszöbénél”

már valóságát fogja

ám – még erjedő magányában

a csetlő-botló megmozdulásokon –

 

2017. 10. 29.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 284
Tegnapi: 270
Heti: 1 600
Havi: 7 298
Össz.: 1 111 366

Látogatottság növelés
Oldal: Már nem számít a szabadság sem... (?)
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »