Létforma…

 

Nos – Viktorom! – elmondhatnád már a célt, az útirányt, a kanyarodások miértjét (hogy nyugat után kelet, majd a múlt idejében a műélvezet) – a kereszteződéseket (hogy ma az igaz holnapra miért hamis és tovább a leépítés, majd stadion invázió – vagy mánia? - és egészségügy, oktatás, kultúra meg kereskedelem… egyik le a másik árakban fel stb.), arról sem feledkezhetünk el, hogy milyen veszélyeket kerülgetünk ( pl:rezsicsökkentés) – mindezek minek, ha káoszát adják a rendnek? Elébb ismerd meg- fel saját ösztöneidet, indulataidat, gondolataidat és cselekedeteid következményeit, azután élménykedj a világ felé – érzelmek, indulatok, gondolatok és tettek formájában. Vagy megszálltak démonaid?

A lét- formáiban bolyongó vezérünkkel, ijesztő látomásokban dereng fel a társadalmi respekt, erre szolgáló varázsszöveggel bírt - biztonságot kínáló zavaros fényeiben sajátos affekcióin át a félisteni szerep, amivel a vágytól átlelkesülve újjászülethet a múlt – Horthy „zseniális” képével (!) A várba fel „csak azért is lovon” – keresztényileg megtámogatva, adva rá a nyűg palástját… áttestált ember-megértésének gondolati igazságát fel nem ismerő résszel, csak egy képzeletnek (képzelgésnek) adja hatalmát. Ahová egy hiányérzet sodorta, mert elhitte, hogy a vár egy olyan sziget, ahol szabad akarattal, vállalkozásában is autonóm, független és kellően izolált azonosulással lesz szabad (szuverén) – mégis a semmit markolja fel- így is, mert a Fő – megválaszolatlan fő-gyötrelmei elől menekül a fanatizmusba, ami tébolya. Annyira tudatosan és vállaltan nyugati, hogy az már szinte keleti (mentalitásban). Ahol hatalma időleges, de nyugtalansága határtalan. „Ő, aki van, aki a világra őrködve néz, aki a maga őse. Ő, aki csinálta vagy nem csinálta: ő, tudja...! Vagy nem tudja ő se!” Csak kérdem: hogyan fogja ádáz tébolyában megvédeni mindazt, ami az övé lett (lenyúlva)? – nem ártana az óvatosság, mert a nélkül mindenkiben felmerül a menekülésvágy – a feladás, ami menekülésre késztet. Itt állunk tehát a tragikum bölcsőjénél – minden emberi érték és nagyság megrendítő vereségénél – ananké, amely mindenképpen beteljesedik rajta…

Érvek és ellenérvek - és nem csoda, ha bolondnak tudom magamat? – erre vezet minden, hogy az legyek, mert valamibe muszáj kapaszkodni, hátha állapotom, amibe kapaszkodom, a valóság vagy éppen az üresség érzése által okozott rémület elől menekít… felém nyújtogatják a botot, és én ne tudnám, hogy minek ragadnám meg a bot felém eső végét, ha nem azért, hogy üssek a másikkal? Lám! – a létezés egyik titka… a megismerő és a felismerő elme, amely nemet is tud mondani, megőrzi így kritikai érzékét és marad szuverén önszabályozásban! „Erényt csinálva végül a muszájból”, ahogy Goethe mondaná: szabad választás a tied nem kényszer, mely üres - válaszaiban, mert elfogadásával kezdődik a csalás! Ó! – az a sárga köpeny, hogy megkopott a forgatásban!

 

Viktorom! - biztos, hogy Lázár, és Szijjártó oly jó embereid – akikre annyi terhet raksz, rakhatsz? És a megoldás felé visz munkájuk?  Vajon látnak-e ők (a „sok munkától”), látják-e a környezetet, tudnak-e alkalmazkodni mások hangulatához – vagy simán csak végrehajtói akaratodnak?

Magad tükréből jött-e válasz: mi itt a lényeges? – igaz-e utad? – jóindulatból fakad-e?  Akartad-e valaha, megpróbáltad akár egyszer is, hogy a rosszalló, negatív ítéletet kiváltó eseményeket vagy közléseket (akár sajátodét is) – más szempontból is végiggondolni – esetleg keresni benne valami pozitív tartalmat is… de mert kedvezőtlenek a benyomások és rosszak a reakciók így e két betonfejjel álcázod magadat? Minőségi munkát akarsz? – akkor követelj minőséget (a mutyik sora minősít), de kevesebb teherrel, így elkerülheted a feszültségeket (embereid mindenhez nem érthetnek, csak a járandóságot kebelezik be), viszont terheltként felforr körülöttük a levegő is – elég csak megszólalniuk! Ennyit nem érhetnek- uralkodni, te akarsz (ugyebár?), bár Isten sem uralkodásra teremtett – még így sem, de úgy meg végképp nem (nem is elég a boldogsághoz - a minket eddig ért sérelmekről elmélkedve) - a fölébünk emelt középszerű embereidet ránk erőszakolni a hatalomért! Valahogy olyan érzet lett velük, mint ahogy kecskére a káposztát bízva európai színvonalra így formáznád erkölcsi, történeti és gazdasági rendünket egy-egy személyre szabva. Értünk ők soha nem lesznek, és soha nem is voltak (megjegyzem érted sem, észrevenni már késő lesz, csak érezheted, mint most én, hogy csappan barátaid és híveid száma, ha már senki lettél… lám! – mily igaz- épp embered mondása – akkor nézd meg mennyit érsz!)! Nincs lakásom, nincs már barátom se, a vagyon is csak ábrándom- így el- piszkolódva annyit érek, amennyire most kinézlek magamból…

Nem ezért bántalak, sőt nem is bántalak csak elmondtam egy véleményt – egy gondolatközlésképp. Embereid hétnyelven beszélnek, már kígyónyelven is sziszegnek… akkor meg győzelem, és mert megvagyon írva, hogy aki megüti orcád egyik felét, annak tartsd oda a másik felét is: tessék fiam, üss! – vagy üttess- már mindegy is…

 

...gyenge vagyok jónak, 

     de gyengének bizonyultam gyávának is,

lemondtam a harcot- 

      tevékeny itt belül maradtam,

keresve ott- a kívül értelmét vesztett normákat, 

hogy megfeleljek egy emberibb szabálynak

      átírtam családfámat...

az öröm törékeny-emléke a rigók mulatozása

ritmusában, 

hol már a tüstént-akarat ősemberi keserűségterhe

engesztelődésvágyában új-fölénnyel telt fordulat— (szőke)

 

2013.08.13.

Oldal: Létforma...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat