Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Tapolca!

 

 

Válassz úgy, ahogy a szíved diktál!

Ám ne feledd az ígérvények hamisságát. Ami majd lesz, ha szavazol s lesz ami, ha nem és akkor is érted épül valami majd... ezek üres szavak. Tartanak, egy-alkalomra csak!

Ne legyünk túlságosan igazságtalanok sem és érzékenyek sem... lebírálni, becsmérelni mindenki tud, lebecsülni is a másikat, lehet egyesek felett pálcát törni is... az értelmet kell keresni.

A bírálók vakmerősége, hajlandósága (amit a választás után már megkopik) kissé bűzös sugallatra csak öndicsérete, majd jön a fájdalom vele, hogy miért tettem – adtam voksomat mégis érte.

Hogy ki született érdeket képviselni, az is a jövő zenéje... csupa üres keret, így előre ítélve. És sok a magába-roskadt ember, nem tudja melyik zászló alatt vonuljon és kiért az egészségtelen versengés miatt. „Jobbik”, MSZP, Fidesz, esetleg a DK esetleg független?

Igen a DK, ami még a legtisztességesebb lehetne!

Ha összefogás lenne talán...

A többi vágyálom, mert a „dicto” helyébe az akció sohasem léphet, míg Orbán van uralmon.

Külsőségekkel meg semmire sem mehet az ember.

Most kellene az egyénnek is közembernek lenni, szolidaritást vállalni, látni ki merre vinné az országot majd!

És a szándék mennyire jó, az okosság bennetek van a választókban, kipróbált „harcosok” vagytok, hát aszerint is cselekedjetek!

A szerénység mindenekelőtt és nem a jobban-tudás lehet még mérvadó a döntésben.

Lásd, Gyurcsányt: nincs durva hang, nincs zengzetes szónoklat és nincs „tárgyi” ígéret sem, de van munka- izzadmányos, félreértésekkel, gyanúsításokkal... a hatalom nem kíméli, mert a hatalom önző és ostoba!

A „Jobbikról” meg leírtam már hová is juttat!

Hát eszerint döntsetek!

A jelen politikája tévútra vezet... alkalomszerűsége, ötletelései, tartalmi értéke nulla...

Nemcsak fontos elméleti és elvi kérdés a választás Tapolcán, hanem sok gyakorlati- helyi idői oldala is van és számba-vehető körülményei is....

Ezt a szívedben döntsd el: mi visz jobb felé, mi üdvözít és mi az ami kárhoztat – a parancsuralom semmi jóval nem kecsegtet, ezt érezzük is (nem sorolom a Fidesz szövetség hibáit és a „Jobbik” elvi buktatóit), de azt látni kell, hogy a politika nem függhet a vezetői hangulattól, egy-egy hatalmasság vagy csoport érdekétől vagy néhány felkapott jelszó hatásától, erre senki nem kötelezheti el magát!

Tehát a választás minden embert érint... ha rossz a végeredmény ott a választók felelőssége is megáll!

Részvétlenség, érdektelenség, apátija és a közügyek iránti közömbösség... no- meg belenyugvás a megváltoztathatatlanba tévutakra visz mindenkit! Igenis meg lehet változtatni a sorsunkat csak akarni kell! Leváltani ezt a bűnös kormányt, ezt az álszent hatalmat, ezt a népellenes zsarnokot!

Tehetséges, bátor tiszta jellemű embert kell választani, aki kiáll az érdekekért, és az a nép érdeke kell legyen, nem a hatalomé! Elég a sok vajfejűből!

Tapolcaiak! Szavazzatok szívetek szerint!

A politika nem lehet a hiúság színpada!

Tudás, jellem, tekintély és tehetség kell... felelősségérzet, meggyőződés és a közérdek előtérbe helyezése – s ez nem lehet az érvényesülés arénája, hogy benne ki vén róka és ki irreálisan idealista! Mint azt naponta tapasztaljuk a mostani hatalomban!

A mértéktelen, hebehurgya, megfontolatlan ígérgetőket, a goromba, durva, türelmetlen, személyeskedőket ki kell zárni a választásból... (azokra ne adjatok szavazatot) - a szenvedélyesség forgószelében és az elvakultság megszállottságában „dühöngőket” ugyanúgy zárjátok ki!

Tehát a Fidesz és a „Jobbik” kiesett ekként!

A szavazáskor, mikor leadjátok a voksotokat, figyeljetek a belső jelre, annak erőssége megmutatja kire adjátok a voksot és ez a jel nem más mint a lelkiismeret!

 

 

kérdések ellentétében

 

Már csak a négy-fal maradt

s ott vagyok magamnak...

- vagyok még magam vallatója

hogy vallatóra fogjam rég-emlékeit

mert e jelen éget - bevehetetlen

felperzsel érzésben

csaló is így

kívül magamon

és belül is itt

csak álmodik egy érzést még -

...elhinni azt hogy kigázolást segít

ha a gondolat visz sétára

a levelek zörrenésin

gallyak ropogásán át

aggodalom nélkül...

de így- fél-süket valóm fél-vaksi

megoldásain megtört derékkal

sántítva az izmok sorvadásától?

...ahogy igazít az időn

az emlékek agresszív sorával

s elágazik szerte -

amikor még

az ismeret is felejteni tanít átlendülésein?

...bírt a nehézségekkel a múlt a rég

s mértéken felüli élvezetben

fürdetett jó-szándékra

mely volt önzetlen

így hittem el...

- mert mások is belefértek

józan és ésszerű napirendjébe -

...mára már illik tükörbe nézni is

hogy a miértek helyükre kerülhessenek

bennem! – (szőke)

 

2015. 04. 09.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 108
Tegnapi: 257
Heti: 365
Havi: 6 063
Össz.: 1 110 131

Látogatottság növelés
Oldal: Tapolca!
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »